Karácsony előtt az ember nagyobb százalékban fordul meg boltokban, bevásárlóközpontokban, plázákban, mint egyébként. Én például az elmúlt hetekben többet hallottam hangszórón keresztül Adele-t, mint a saját anyámat. Amikor valaki ilyen sok időt tölt ezeken a helyeken, hajlamos észrevenni bizonyos dolgokat, amiket amúgy nem. Például azt, hogy ezek a nagy létesítmények valóságos ökoszisztémák, kis világok, amiket az ízléstelen ruhák, a használt telefonok és a beltéri szökőkutak hívtak életre.
Az ünnepek előtti forgatagot szinte mindenki kivétel nélkül utálja, a készülődés poklai pedig egyértelműen a fent említett minivilágok, ahol ekkor az egyébként is nagy tömeg megsokszorozódik és az emberek élőhalott keringőt járnak az all i want for christmasre, mint Hunter S. Thompson reptiliánjai a Las Vegas-i hotel halljában. Persze akadnak üdítő szigetek, ahol bár ugyanúgy sokan vannak, de azért mégis van tér, van levegő és van 100 Ft-os kávé, mellé 120 Ft-os hotdog. Igen, az egyik ilyen hely az IKEA, ami lehet elsőre furán hangzik, ám ha belegondolunk, hogy minimalista svéd bútorokat, vagy Parndorfba leértékelt Armaniért járó középvezetőket kerülgetünk naphosszat, akkor már mindjárt más a skandináv eladólány fekvése.
Így hát az elmúlt hetekben sokat voltam az IKEA-ban, ahonnan mostanra megvettem gyakorlatilag mindent, ami 500 Ft alatti és teljesen szükségtelen. Eközben felfedeztem a bolt egyik legfurább helyét, a leértékelt részleget, ami kicsit olyan, mintha benézhetnénk e mögé a mindig tüchtig, precíz világ mögé. A kasszák mellé helyezett térben meghal a varázslat, a dizájn és minden, ami miatt IKEA az IKEA. Itt vannak az olyan termékek, amik hibásak, vagy valamiért olcsóbbak, itt jöttem rá a szörnyű igazságra: Fasizálódik az IKEA.
A Dexter elfeledett laboratóriumára emlékeztető környezetben találtam egy csomagot, amiben három kaktuszt pillantottam meg. Közölük egy már nem élt, kettőnek azonban kutya baja sem volt. Egy ideig fel sem fogtam, hogy mit látok, de aztán belém nyílalt a szörnyű, keserű felismerés. A két egészséges kaktusz gyakorlatilag halálra volt ítélve, mivel egy dobozban laktak a halott társukkal. Selejtté vált az ő közösségük, még akkor is, ha többségben voltak az egészségesek. Bár nem tudom, hogy a hibás sorra kerülő növényeket mennyire gondozzák, az azért nem tűnik valószínűnek, hogy valaki rendszeresen átjár locsolni a még életben maradtakat.
Az élet lábbal és fullasztó műanyagdobozzal való tiprása gyakran onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé várná az ember. Ez még akkor is szomorú, ha a kaktuszok princípiuma mindössze annyi, hogy egy nem túl fényes, nem túl meleg helyen álljanak és szúrjanak.
Akárhogy is, kemény dolog a karácsony.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.